Part 1 (Sophie)

Sophie Holmes vagyok egy vidám angol lány. Külsőre hosszú barna hajú, barna szemű és napbarnított bőrű. Van egy vörös perzsacicám, Edu , illetve egy unokatestvérem Oliver, aki szinte már olyan, mintha a bátyám lenne. Ő is Londonban lakik. Imádom Londont. Igaz már 2 éve, hogy ideköltöztem négy barátnőmmel Sunderlandből,de még most is, minden nap levesz a lábamról. Mindig is vonzottak a nagyvárosok, a tömérdek emberrel, a nyüzsgő utcákkal és a csillogó kirakatokkal. Nemrég hagytam abba az iskolát, 19 éves vagyok. Persze főiskolára vagy egyetemre mindenképpen szeretnék majd a jövőben járni, de most a karrierem kialakítása fontosabb számomra. Középiskolában divatanyagok fotózását és szerkesztését tanultam, így belevágtam ebbe a szakmába. Újonnan alapított divatcégem és divatblogom pedig egy év alatt annyira felkapott lett, hogy az amerikai menedzserem jegyet küldött nekem egy neves eseményre New York városába. Méghozzá nem is akárhova, a New York-i divathétre. Hihetetlenül boldog voltam, álmaim netovábbja volt, hogy eljussak New Yorkba. Az meg csak hab a tortán, hogy a világ legnagyobb show-ján is részt vehetek, igaz csak rövid ideig. Négy napig nélkülöznöm kell álmaim városát és a csajokat is, de emellett számtalan élmény vár rám.
Megkértem Lilly-t, hogy vigyázzon a macskámra, Edura. Örömmel vállalta, hisz neki is van egy cicája. Mivel a gépem holnap délelőtt indul, elkezdtem pakolni. Ez egyáltalán nem jellemző rám, a pakolást a legtöbb esetben az utolsó pillanatra hagyom. De ez a helyzet más volt, most New Yorkba megyek. Szépen bepakoltam, még listát is írtam, nehogy véletlenül itthon hagyjak valamit. Leginkább miniruhákat csomagoltam el, mivel a showra elegánsan kell érkezni. Másnap korán keltem, mert mire a reptérre érek” lemegy a nap”. London belvárosa nagyon forgalmas, szinte kizárt, hogy fél óránál előbb A pontból B-be érkezz.. Tehát gyorsan elkezdtem készülődni. Nyolc órás út áll előttem, így kényelmesebb ruhát vettem fel, és nem sminkeltem ki magam olyan erősen. Lillytől, Amytől, Sarahtól és Jessytől még tegnap elbúcsúztam, mert nem akartam korán reggel zaklatni őket, de a lelkükre kötöttem, hogy minden nap hívjon fel valamelyikőjük.
Beszálltam a hívott taxiba és ahhoz képest rövid időn belül a reptérre érkeztem. Rengeteg cuccom volt, és ennyi ember között ,ekkora bőröndökkel nem volt könnyű közlekedni. Az információs pult körül turisták hemzsegtek, a kivetítőn a több száz időpont és járat között kiigazodni lehetetlen volt. Végül megtaláltam azt a New York-i gépet, amire a jegyem szólt. Egy óra volt hátra, így úgy döntöttem becsekkolok. Jól tettem, ugyanis az egyik hölgy közölte, hogy mégsem ezzel a géppel fogok repülni .( Még jó, hogy időben tájékoztatnak…) Azt mondták, hogy egy későbbi,kora délutáni géppel megyek, amin sokkal kényelmesebben tudok majd utazni, mert kétszemélyes ülések lesznek három helyett. Mivel több órám volt még hátra és közeledett az ebédidő , úgy döntöttem beülök egy reptéri kávézóba. Olyan szerencsém volt, hogy egy Starbucks-ba botlottam. Ha tehetjük , barátaimmal elég gyakran töltjük az időnket a Starbucksban és órákat csacsogunk egy-egy sütemény mellett. Beültem, és szép nyugodtan elfogyasztottam az isteni latte macchiatomat az áfonyás muffinommal. Közben elkezdtem lapozgatni kedvenc újságomat is. Körülbelül két óra telhetett el így, mikor a hangosbemondó megszólalt, és közölték, hogy egy óra múlva indul a járat New Yorkba. Egy óra nem sok idő, főleg itt, mire átverekedem magam a nagy embertömegen.
Elindultam a gép felé, beálltam a sorba. Úgy látszik, ez valami különjárat lehetett, ugyanis kivételesen kevesen várakoztak. Fél órán belül már a géphez is értem. Felmentem. A stewardess-ek kedvesen köszöntöttek és elvették a jegyeimet. Valami furcsa lehetett rajta, mivel a két hölgy összesúgott. Értetlenkedve néztem rájuk, majd vállat vontam és megindultam a helyek felé. Méregettem az üléseket sorról sorra, azonban a legtöbb hely már foglalt volt. Szokásomhoz híven utolsóként érkeztem . A repülő közepén megpillantottam egy szabad helyet. Ez volt az egyetlen üres szék , gondolom ide szólhatott a jegyem. A szabad hely felé vettem az irányt. Már messzebbről kiszúrtam, hogy az üres hely mellett egy nagyon szimpatikus fiú foglal helyet. Az arcát viszont nem láttam, mert hosszabb haja eltakarta… Egyre közelebb értem a sorhoz, majd mikor megálltam, édesen rám nézett és beengedett az ablak melletti üléshez. Most az egyszer örültem, hogy egy későbbi járattal kell utaznom. A szemem sarkából a srácra néztem, és láttam, hogy elég durván végigmért… Kicsit kellemetlenül éreztem magam,a szívem hevesen dobogott, de megpróbáltam kedvesen mosolyogni. Ő is így tett. Elképesztő mosolya volt.. Így, hogy már mellette ültem, az arca is jól kivehető volt. Nem csak szimpatikus, hanem eszméletesen helyes is.

Itt van Spohie első része! :) Reméljük olvasgatjátok. Komikat is várunk!