Part 1 (Sarah)

A nevem Sarah Green. 1993.május 10-én születtem, Sunderland-ben. Egyetlen kisöcsém (aki mindössze csak egy évvel fiatalabb nálam) Peter. Vele és édesanyámmal éltem egy egészen kicsike lakásban, a város szélén, távol mindentől. Apám idő előtt hunyt el, így nagyon sok gond nehezedett a családra. Ekkor döntöttem úgy, hogy Londonba költözöm. Egyrészt hogy itt folytassam a tanulmányaimat, másrészt pedig hogy keressek egy kis pénzt. Az ötletet mindenki remeknek találta, nem beszélve arról, hogy nem egyedül költözöm a nagyvárosba. Négy barátnőmmel: Lilly-vel és Sophie-val (már ovis rosszcsont korom óta ismerem őket), valamint Jessy-vel és Amy-vel (akikkel a gimi során kovácsolódtunk össze). Most egy egész pofás kis emeletes házban lakunk, 5 lakással.

A csajokon és kis bolognai pincs fajtájú kutyámon (Boby-n) kívül először minden egészen idegen volt számomra. Mondhatni az életem fenekestül felfordult.. A megszokottnál jóval nagyobb a nyüzsgés, a hangzavar, és a bulizó helyek előtt álló tömeg. Ebből kifolyólag gyökeresen megváltoztam, vagyis csak alkalmazkodtam. Többek közt eredetileg barna színű hajamat padlizsán lilára festettem, öltözködési szokásaimon nem keveset változtattam, röviden, tömören: megnőiesedtem. Így bele tudtam vegyülni a tömegbe, az utcán járókelők átlagába. 
De nem csak emiatt kezdett el foglalkoztatni ilyen mértékben a megjelenésem, hanem mert a barátnőm, Sophie is a divatvilágban munkálkodik, valamint adminisztrátori állást kaptam az egyik londoni cégnél. Napi 4-5 órát dolgozom, változó munkarendbe, s emellett még egyetemre is járok, ahol pénzügy- és számvitelt tanulok. 
Tegnap késő este értem haza a munkából, hulla fáradtan. Csak arra volt időm, hogy leszórjam a ruháimat a fotelbe és beledőljek a világ legkényelmesebb franciaágyába!...
(~)Egy parkban jártam, Boby-val. Sétálni indultunk, de akkor már korom sötét volt az égbolt. Egy lélek sem járt az utcán, nem hogy a parkban. Útközben elhaladtam egy-két részeg emberke mellett, de azok világukat se tudták, szóval nem volt mitől félnem. Tehát teljes nyugodtsággal sétálgattam a padok és fák közt. Bevallom őszintén, kissé unalmas volt így. Mindig Jessy-vel járok kutyust sétáltatni, de most valamiért nem akart elkísérni, biztosan megharagudott rám valamiért, vagy csak dolga volt éppen. Nem is érdekes.. Szóval próbáltam siettetni Boby-t, hogy mielőbb hazatérhessünk. Már éppen morgolódtam vele, amikor egyszer csak ugatni kezdett. Engem, a saját gazdáját.. Felháborító! De abban a pillanatban, hogy két kezet fedeztem fel a derekamon, rögtön átláttam, hogy nem engem ugat, hanem azt a valakit, aki mögöttem áll, ölel, és a nyakamat csókolgatja. Mit ad isten, egy részeg fiatalember! Csak úgy árad belőle a piaszag. Undorító! Azonnal leráztam magamról, belöktem a mellettem levő bokorba, és sietve mentem tovább, húzva Boby-t, aki szerencsétlen majd megfulladt...(~)
Ekkor a kaputelefon csörgésére riadtam fel. A köntösömért szaladtam, mert egy levelet hoztak nekem. Átvettem, majd tudatosítottam magammal, hogy itt egy újabb nap. Dolgoznom kell, ráadásul délután még ki is kell takarítanom a lakást. (Meg kell jegyezzem: szörnyen rendmániás vagyok, persze csak a saját területeimen, a saját dolgaimmal.) 
A házban senki sem volt otthon, 2-re én is dolgozni mentem. Ma is későn végeztem, még be kellett ugranom pár helyre, gondoltam csinálunk este valami party féleséget a csajokkal. Haza értem, sehol senki, még a takarítástól is elment a kedvem. Reméltem, hogy mielőbb hazaérnek. Na, hát várhattam őket.. Mint megtudtam, Lilly dolgozik, Sophie és Jessy elutaztak, Amy pedig One Direction koncerten tombol. Nincs mese, a kutyának sétálnia kell! 
Már este 11 óra körül járt az idő, de ismét a park felé vettük utunkat, azzal a különbséggel, hogy most nem átsétáltunk rajta, hanem megkerültük. Unalmamba már nem tudtam mást kitalálni, gondoltam, ha már úgy is ma koncerteztek, hallgatok egy kis One Direction-t. Jöttek sorba a számok, amikor sokadikként jött a kedvencem: What makes you beautiful. Bármilyen furcsa is, de elkezdtem hangosan énekelni, annyira beleéltem magam a dalba. A külvilág zajait abszolút nem hallottam, ahogy azt sem vettem észre, hogy Boby megint csak ugat valamit, vagy valakit a hátam mögött. Akkor figyeltem fel rá, amikor a lábam a pórázba tekeredett, de úgy, hogy akár el is eshettem volna, ha nem fordulok meg. Gyanakodni kezdtem, miközben Boby-t figyeltem, amint egy tőlem 10 cm-rel előrébb álló férfilábon csimpaszkodik. Ez már megint kicsoda?!




Ismét egy új rész, ezúttal Sarah szemszögéből. :) Ide is várjuk a komikat!